|
Talán kevesen tudják, de a Monori Sportegyesület több mint
száz éves története során az 1920-as évektől 1944-ig már működött tenisz szakosztály,
amelynek versenyzői között volt ifj. Kovács Ferenc, Piry Endre és Popper László,
akik közül az utóbbi több területi bajnokság mellett országos bajnokságot is nyert.
A teniszpálya, mely télen korcsolyapályaként működött, a jelenlegi autóbusz pályaudvar
helyén, a Bocskai utcában épült meg.
Az évszázad második felében lakossági összefogás és baráti társaságok által több
helyen létesült teniszpálya városunkban (pl. a gimnázium területén egy salakos,
a sportpályán pedig két bitumenes). Így készült el 1985-ben nyolc lelkes sportbarát
- Bajári János, Bánkúti István, Horváth Ferenc, Izmán Sándor, Kocsis János, Kovács
Tibor, Méhész János és Méhész László - összefogásával a Csanádi utcában egy régi
homokbánya gödrében az a salakos teniszpálya, melyen a tulajdonosok kezdeményezésére
először 1994-ben szerveztek nyári tenisztábort gyerekeknek. A nagy érdeklődésre
való tekintettel rendszeressé váltak a táborok, tanfolyamok, és 1995 áprilisában
- Kocsis János szakosztály elnök, és Filadelfi Zsolt vezető edző irányításával,
8 fő taglétszámmal - 51 év eltelte után ismét megalakult a tenisz szakosztály.
 |
A tenisz szakosztály 1996-ban: Kocsis János, Dóczy Diana,
Horváth Viktória, Kocsis Dorottya, Kisvári Ágnes, Magócsi Ádám, Szalay Viktor,
Kisvári Laura, Pausch Richárd és Filadelfi Zsolt.
Taglétszámunk évről évre emelkedett, majd 1997-ben elkészült a második teniszpálya
is, ami lehetővé tette férfi és női, valamint korosztályos csapataink indulását
a megyei illetve országos csapatbajnokságokon. 1999-ben már 18 tagja volt a szakosztálynak.
|
OB II-es felnőtt női csapatunk 1999-ben és 2000-ben második, 2001-ben harmadik
helyezést ért el az országos csapatbajnokságon: Dóczy Diana, Csík Noémi dr., Kocsis
Dorottya, Zilahi Katalin, Kisvári Laura, Orosz Anita, Orosz Orsolya és Őri Viktória
|
A 2000. év újabb jelentős változást hozott a klub életében. A Balassi Bálint utcai
sportpálya területén a Tie-Break Teniszsport Bt által épített és üzemeltetett
négy salakos teniszpálya nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Monor városa bekerült
a Magyar Tenisz Szövetség versenynaptárába korosztályos, felnőtt és veterán versenyek
rendezésével.
A tenisz, mint tömegsport szélesebb körben terjedt el a lakosság körében is. Ehhez
nagymértékben hozzájárult a 2002-ben két pályához elkészült világítás, és a teniszpálya
szomszédságában, 2004-ben megépült városi uszoda is.
 |
 |
Az elmúlt közel egy évtizedben 53 versenyzőnk szerepelt
a különböző bajnokságokon, versenyeken, és 13 országos tornagyőzelem mellett 6
megyei bajnoki címmel is gazdagították a monori sport hírnevét. 28 teniszezőnk
található a különböző korosztályos vagy felnőtt országos ranglistákon, s közülük
négyen a legjobb ötven között is megfordultak már. Idén kilenc csapatunk képviseli
színeinket az országos, illetve megyei csapatbajnokságokban, három pedig a diákolimpia
országos döntőjében.
A szakosztályok, egyesületek az alapjai a tömegsportnak is, ennek megfelelően
városunkban is több százan űzik szabadidősportként a teniszt, akár a rendszeres
testedzés egyik nagyon jó és szórakoztató lehetőségeként, akár csak egy kellemes
vasárnap délutáni programként a családdal, barátokkal. Amatőr versenyeinken lehetősége
nyílik a nem versenyszerűen teniszezőknek is tudásuk kipróbálására, illetve új
barátságok, ismeretségek kötésére.
 |
Orosz Anita tizenkét országos versenyt nyert, megyei bajnok, kétszeres házi bajnok |
 |
Magócsi Ádám háromszoros megyei bajnok,házi bajnok |
 |
Kocsis Dorottya Jászberényben nyert országos versenyt |
 |
Dóczy Diana párosban három országos versenyt nyert |
 |
Kisvári Laura kétszeres házi bajnok |
 |
Orosz Orsolya megyei bajnok |
|
Csapatbajnoki eredményeink:
|
| Év: |
Női csapat: |
Férfi csapat: |
Korosztályos csapat: |
| 1997: |
|
|
Országos vidék csb L12: 6. hely |
| 1999: |
OB II: 2. hely |
Pest megyei csb: 4. hely |
|
| 2000: |
OB II: 2. hely |
Pest megyei csb: 3. hely |
|
| 2001: |
OB II: 3. hely |
OB III: 5. hely |
Pest megyei csb fiúk: 1. hely |
| 2002: |
OB II: 4. hely |
OB III: 5. hely |
Pest megyei csb fiúk: 2. hely |
| 2003: |
OB II: 7. hely |
OB III: 6. hely |
Pest megyei csb fiúk: 2. hely |
A 2001-ben korosztályos megyei bajnokságot nyert csapat tagjai:
Magócsi Ádám, Holyba Ádám, Bernula Ádám
|
> Vissza <
|