További Támogatóink

​Egy gólos vereség a rangadón!

2016/10/30

Két remek formában lévő csapat találkozott szombat délután a Monori Se - Jászberény rangadón. Míg mi 10 forduló óta, addig a Jászberény már 8 mérkőzése nem talált legyőzőre. Nagy volt a tétje a derbinek egyrészről a hosszú veretlenségi szériák megtartása, másrészről a rangadó végkifejlete arról döntött, hogy a mérkőzést követően ki fogja birtokolni a Keleti csoport vezető pozícióját. 

 

A nagy tétnek megfelelően mind a két csapat óvatosan kezdett, a stabilitásra helyezte a hangsúlyt. A Jászberény megszállta saját térfelét, mi próbáltunk réseket találni, kisebb-nagyobb sikerrel. Szikrázó kemény belemenések, férfias küzdelem jellemezte az első játékrészt. A félidő egyetlen igazán nagy helyzete előttünk adódott, amikor Sárközi ígéretes szögből próbálkozott, de Menczeles kapus bravúrral hárított. Jó lett volna vezetéssel fordulni, de nem így lett, sőt...

 

 

 

 

 

 A második játékrész első említésre érdemlő eseménye hideg zuhanyként hatott. A 49. percben egy vendég szögletet röviden tisztáztunk és a kipattanón helyezkedő Tisza fél fordulatból, kapásból óriási gólt akasztott a hálónkba. Ritkán látható, bomba gól volt. (0-1) A berényi vezetést követően próbálkoztunk becsülettel, először Bonifert nagy helyzetben a kapusba lőtte a labdát, majd Urbán próbálkozását a gólvonalról mentette a vendég védelem. A Jászberény rutinosan tördelte a játékot, húzta az időt, amelyhez sajnos a játékvezetés is partner volt. A jászberényi taktika ezúttal sikerrel járt, így maradt a 0-1, elveszítettük a rangadót.

 

Összegezve:

Egygólos mérkőzésen a Jászberény volt a szerencsésebb csapat, ők szerezték azt a bizonyos találatot, így elvitték mind a három pontot Monorról. A hozzáállással, akarattal nem volt gond, de sajnos igazán jó egyéni teljesítmény ezúttal nem volt csapatunkban, és Hunya játéka is nagyon hiányzott. Ennek ellenére kijelenthető, hogy legalább egy pontra így is rászolgáltunk volna. 

 

Csüggedni nincs idő, hiszen jövő héten az idei szezonban szintén remekül teljesítő Tiszaújvároshoz látogatunk, ahol ezek után csak a győzelem az elfogadható eredmény számunkra.

 

Hajrá Monor! Javítsunk Újvárosban!

 

 

MONORI SE - JÁSZBERÉNYI FC 0-1 (0-0)

 

Kiállítva: Sárközi a 92. percben

Csapatunk:

Bozsó A., Balanescu D. (Sárai Z.), Ficsor R., Tóth Á (Petrezselyem T.), Bonifert P. (Miholics M.), Urbán G., Karacs D., Villányi G., Katona R., Illés B., Sárközi Sz.

 

 

 

Horváth Dávid edzői értékelése: A rangadó súlyához illően egyik csapat sem szeretett volna elkövetni hibát, ami kicsit rányomta a bélyegét a találkozóra. A győztes találat nem is hiba, mindinkább egy védhetetlenül eltalált lövésből született sajnos kárunkra. Már a gól előtt is, és természetesen utána is mi léptünk fel kezdeményezőbben, de ez az eredményben nem mutatkozott be. Eddig a rangadókon átlagon felüli teljesítményt nyújtottunk, amit ezúttal nem sikerült produkálnunk. A hátralevő öt mérkőzésen több pontot kell szereznünk közvetlen riválisainknál, ez teljesíthető 

Please reload

Kiemelt hírek