További Támogatóink

"Mindenki úgy játszik, ahogy edz!"

2016/12/18

 

"Mindenki úgy játszik, ahogy edz!" Ez egy nagyon fontos gondolat Diego Simeone-tól az argentin labdarúgó válogatott egykori legendás játékosától minden sportoló számára. Úgy gondoljuk, a mi Játékosainknak tiszta lehet a lelkiismerete, hiszen rendkívül sok és kemény edzésmunka van mögöttük. Valljuk, hogy csak ennek van értelme még akkor is, ha minden mérkőzést úgysem lehet megnyerni.


Kíváncsian vártuk a hazai rendezésű Serdülő Leány Fordulónkat.
Biztosak voltunk benne, hogy az első ellenfél az Atomerőmű SE csapata rendkívül magabiztosan, győzelemre készülve érkezik meg a mérkőzésre. Ez látszott a bemelegítésükön is. Azonban csupán pár percig tudták tartani velünk a versenyt. Tudásbeli és technikai felkészültségben jóval előrébb járunk, és ezen kívül rendkívül nagy volt a fizikai különbség is a két csapat között.


Második mérkőzésen a jól ismert Gödöllővel játszottunk egy nagyon jó hangulatú, barátságos mérkőzést. Ahol a felszabadult játék mellett több dolgot is gyakorolhattunk.


Évről-évre kiemelt fontosságúnak tartjuk a Serdülő Bajnokságot, hiszen minimum 12-15 fiatalt foglalkoztat egy fordulóban, és mint mindig idén is nagyon szeretjük, hogy ennyien együtt vagyunk ezeken az alkalmakon. :)


Lányok! Nagy élmény volt ez a nap veletek! Köszönjük a pályán és a pályán kívül nyújtott hozzáállásotokat! Szuperek voltatok EGYÜTT!!! <3 <3 <3
Szedd ki!!

  Forrás: Monori Kosársuli FB oldala.

 

Please reload

Kiemelt hírek