További Támogatóink

Megye III összefoglaló

2017/03/21

Schmidt Ádám edzői összefoglalója:

Második számú felnőtt csapatunkra igazi megyei rangadó várt a hétvégén, az első helyezett Tápiószőlős otthonába látogattunk. A mérkőzés a terv szerint alakult, korán megszereztük a vezetést, uraltuk a játékot, a mi akaratunk érvényesült. A második félidőben megdupláztuk az előnyünket egy tervszerű és tudatos támadás végén.

 

Ami ezután történt, az a rémálom kategóriájába tartozik; rövid időn belül négy (!) szabadrúgás gólt is kaptunk, amivel a hazai csapat megfordította és megnyerte a mérkőzést. Egy ilyen fordulat után nehéz is mit mondani. A srácok jól, kifejezetten jól játszottak, fegyelmezettek voltak, hatalmas akarattal léptek pályára, szépen játszottak, ellenfelünknek ezen kívül gólhelyzete sem akadt - mégis vereséget szenvedtünk.

 

Hátrányunk így hat pont a 'szőlősi csapathoz képest, így a sorsunk már nincs a saját kezünkben. De nem adjuk fel, igyekszünk minden hátralévő mérkőzést megnyerni, miközben reménykedünk, hogy ők is hullajtanak még pontot/pontokat. Még hátra van 10 forduló, bármi megtörténhet.

 

Nekünk kötelességünk mindent megtenni, hogy a végelszámolásnál még legyen keresnivalónk. Én bízom benne, hogy így is lesz.

 

 

Tápiószőlős KSE - Monori SE II. 4:2 (0:1)

Monori SE II.: Gál N. - Gábor A. - Szabó E. - Szabó Gy. - Lázár L. - Bánszki V. - Szabó Á. - Leé Á. - Baranyi P. - Vándor K. (Köffer K.) - Pásztor A. (Kicska T.)

Gólszerzők: Baranyi P., Vándor K.

Kispad: Farkas Á.

 

 

 

 

 

Please reload

Kiemelt hírek

Karate - 10 ORSZÁG, 62 EGYESÜLET, 740 VERSENYZŐ