További Támogatóink

Sikerült a revans! Az NBIII egyetlen veretlen csapataként 4 pontos előnnyel vezetünk!

2017/10/08

Monori SE - Jászberényi FC 2-0 (2-0)

 

Gólszerzőink: Tóth Ádám, Hunya Krisztián

 

dr. Selei András Sportigazgatói összefoglalója: Fűtötte a visszavágási vágy csapatunkat, hiszen a tavalyi bronzérmes ellen kevés babér termett nekünk az előző szezonban. Ugyanakkor bíztunk benne, hogy sikerül a visszavágás. Így is lett, magabiztos játékkal arattunk két gólos győzelmet, folytatva a hihetetlen hazai sorozatunkat (4/4; 15-0-ás gólkülönbséggel).

 

Urbán Gabi pihenőt kapott Horváth Dávid mestertől, helyén Csicsek Levente rohamozott. 

 

Már a mérkőzés elején mi kezdeményeztünk. Sorra rúgtuk a szögleteket, vezettük a támadásainkat, de sorra hibáztunk a végén. Előbb Mundi majd Ficsor hibázott ziccerben. A Jászberény masszívan védekezett, de a nyomásunk már az első félidő végén vezetést eredményezett. Az eddig remek szezont futó Tóth Ádám vette át nagyszerűen a labdát és a kifutó Miski mellett megszerezte a vezetést. (1-0) Majd hamarosan megdupláztuk előnyünket, amikor Balogh Milán beadását a már 6 gólos!!!! Hunya Krisztián fejelt a berényi kapuba. (2-0)

 

A második félidőben kétgólos előnyünk tudatában magabiztosan tartottuk előnyünket. A Jászberény komolyabb helyzetig csak Sági "hazaadásával" jutott el, de Bozsó bravúrral mentett. Igazi profi munkával hoztuk a második félidőt és a mérkőzést, ezt csak a jó és egységes csapatok tudják. Kissé eseménytelen második félidővel szereztük meg szezonbeli 8. győzelmünket és a STC bukásával immáron 4 ponttal vezetjük a tabellát.

 

A szurkolás, hangulat zseniális volt. Idén Élmény meccsre járni Monorra!

 

Nagyszerű szezonkezdet, figyelemreméltó idei mutatók! Érdemes odafigyelni ezekre a fiúkra, mert idén valami nagyot fognak alkotni! 🥇

 

Jók: Hunya Krisztián sokadjára a mezőny legjobbjai között volt és 6. góljával a mezőny fölé nőtt. Gergely Villányi és Karacs Dániel esélyt sem adott az ellenfélnek. Tóth Ádám igazolta, hogy született góllövő!

 

Monor-Jászberényi FC 2-0 (2-0)

 

Csapatunk: Bozsó – Karacs, Villányi, Ficsor, Mundi – Pintér D., Hunya (Bonifert, 90.), Csicsek (Mészáros, 75.), Sági – Tóth Á., Balogh M. (Urbán, 83.). Vezetőedző: Horváth Dávid.

 

Edzői értékelés:

HORVÁTH DÁVID: – Magasabb tempóban játszottunk ellenfelünknél, ennek eredményeképpen többször meg tudtuk őket bontani és veszélyes szituációk alakultak ki a kapujuk előtt. Sikerült betalálnunk még a szünet előtt, ráadásul kétszer is. Előnyünk birtokában pedig magabiztos játékot játszottunk, esélyt nem adva a jászberényieknek. Tavaly egyedüliként 6 pontot vettek el tőlünk, a visszavágás is motivált bennünk, örülök, hogy az első részletet "törleszteni" tudtuk.

 

 

 

Please reload

Kiemelt hírek

Karate - 10 ORSZÁG, 62 EGYESÜLET, 740 VERSENYZŐ

December 5, 2019