További Támogatóink

Labdarúgás - Újabb hazai győzelemmel növeltük tovább előnyünket!🏆🥇

2018/03/11

 

Monori SE - Termálfürdő Tiszaújváros 4-1 (1-0) ⚽️⚽️⚽️⚽️

 

 

dr. Selei András sportigazgatói összefoglalója: Nagyszerű időben, tökéletesen előkészített pályán fogadtuk a Tiszaújváros csapatát. Sok helyzetet kidolgozva arattunk három gólos győzelmet, tovább javítva kifogástalan mutatóinkat (például hazai pályán 30 rúgott és mindössze 3 kapott gól a mérlegünk a 9 lejátszott mérkőzésen)

 

 

Gyorsan érzékeltettük ellenfelünkkel, hogy csak a győzelem lehet elfogadható eredmény számunkra. Noha bátran kezdett a Tiszaújváros, de Tóth Ádám Sándor már a 13. percben megszerezte vezető gólunkat egy Pintér Dominik vezette kontratámadás után. (1-0) Az első félidőben több óriási lehetőség is kimaradt, a vendég kapus 10 alkalommal mutatott be védést és les által érvénytelenített gólt is szereztünk, így az eredmény nem változott.

 

A második félidő első perceiben azonban eldöntöttük a mérkőzést. Előbb Tóth Barna hozta kihagyhatatlan helyzetbe Tóth Ádámot, majd Berki adott ziccerpasszt Balogh Milánnak. Támadósorunk erejét mutatja, hogy 5 perc alatt mind a négy támadónk gólt vagy gólpasszt jegyzett. (3-0) A félidő közepén még szépített a Tiszaújváros, de a kegyelemdöfést Balogh Milán vitte be, aki elegánsan helyezett a hálóba, ezzel megszerezve 13. gólját és fellépve a góllövőlista második helyére. (4-1)

 

 

 

Összegzés: magabiztos, gyors és látványos játékkal győztük le a mezőnyben kifejezetten szervezett Tiszaújváros csapatát. Az ESMTK botlását kihasználva 10 pontosra növeltük előnyünket. Jó volt olvasni az ellenfél honlapján a következő sorokat:
"Fejben és gyorsaságban is NB II-es szintet hoztak az ellenfél játékosai, akikkel bár megpróbáltuk felvenni a versenyt, de ma csak ennyire futotta..."

 

Jók: Tóth Ádám és Balogh Milán az osztály két leggólérzékenyebb támadójaként most is remekelt. Tóth Barna gólpasszával, mezőnymunkájával sokat tett a győzelemért, míg Ficsor Richárd két poszton is nagyszerűen helytállt és szép gólpasszt jegyzett.

Jövő héten irány Cigánd! Hajrá Monor! ⚽️💙⚽️

 

Monori SE: Bozsó – Barthel, Ficsor, Tóth B. (Urbán), – Pintér(Balanescu), Sági (Bonifert), Berki, Karacs – Májer, Balogh, Tóth Á. S. Vezetőedző: Horváth Dávid.

Gól: Tóth Á. S. (13. 46.) Balogh (49., 75.) ill. Molnár (68.)

 

Horváth Dávid vezetőedzői értékelése: – A mai mérkőzésen nagyszerűen találtuk meg az ellenfelünk védelmén a réseket, így sok helyzetet tudtunk kialakítani. Az első játékrészben még nem sikerült megnyugtató előnyhöz jutnunk, de a második félidő elején gyakorlatilag lezártuk a meccset. A tabellán növeltük az előnyünket aminek természetesen örülök, de sok van még hátra a bajnokságból, nem dőlhetünk hátra!

Please reload

Kiemelt hírek

Karate - 10 ORSZÁG, 62 EGYESÜLET, 740 VERSENYZŐ

December 5, 2019