További Támogatóink

Sikeres kosaras kezdés az új otthonunkban

2018/03/22

 

 

Március 21-én játszotta le az NBII-es férfi kosárlabdacsapatunk első bajnoki mérkőzését a Városi Sportcsarnokban. Közel 300 kilátogató néző előtt arattunk győzelmet a Bikák KK U23-as csapata ellen.

 

Döcögős kezdés után percek alatt kialakult a tízpontos hazai vezetés, ami egészen a második negyed kezdetéig kitartott. Ekkor egy 9-0-s sorozattal zárkózott fel újra az ellenfél, ami felrázta a kék-fehéreket. Komolyabban vették a támadásokat, sokszor tapsra buzdítva ezzel a lelkes közönséget. A negyed második fele egyértelműen a kék-fehéreké volt – így 13 pontos előnyt harcoltunk ki a félidőre.

 

A harmadik negyedtől sokat rotálva, mindenkit játékban tartva játszott csapatunk. Az előnyünk így nem nőtt jelentősen, de mindig biztonságos monori vezetést mutatott az eredményjelző. Nem játszottunk hiba nélkül, de a tabella második felében álló – cserejátékos nélkül játszó – vendégek ellen ez is elég volt. A közönség és a csapat is megszokja majd az új helyszínt és lesznek ennél jobb meccseink is.  Végeredmény: Monori SE – Bikák KK U23 90-67.

 

Szükség is van a jó folytatásra, hiszen jövő héten két alkalommal is kemény hazai összecsapás vár az együttesre. Szerdán a kevéssel mögöttünk álló, de mindig szívós MAFC BME érkezik; március 30-án, nagypénteken pedig a velünk azonosan szereplő BKGDSE-Szigetszentmiklóst fogadjuk. A csapat jó szériát fut, utolsó három meccsét nyerte, köztük fontos idegenbeli csatával. A hazai szurkolók támogatásával mindkét mérkőzés nyerhető, várunk mindenkit!

 

A szakosztály vezetőinek célja, hogy a csapat mérkőzésein mindig jó hangulat legyen; ezért a következő hazai mérkőzésen tapsrudak is segítik majd a szurkolást. Ezért is komoly előrelépés a most elkészült Városi Sportcsarnok, hiszen kiváló feltételek mellett, szurkolókat vonzó körülmények között játszhatunk itt. Így minden adott a további fejlődéshez és a nézők számának növekedéséhez.


Várjuk a jó folytatást, HAJRÁ MONOR!

 

1/7

 

 

Please reload

Kiemelt hírek