További Támogatóink

Labdarúgás NBIII - Egyre közelebb!!! ⚽️⚽️🏆🥇💙

2018/04/08



Monori SE–Füzesgyarmati SK 2–1 (1–1)
Monor, 350 néző.
Monor: Bozsó – Karacs, Ficsor (Hunya, 90.), Villányi, Sági – Berki (Mundi, 77.), Pintér D., Májer, Tóth B. – Tóth Á. S. (Balanescu, 81.), Balogh M. Edző: Horváth Dávid.
Gólszerző: Gergely Villányi (26.), Ádám Tóth (48.), ill. Lukács (39. – 11-esből).

dr. Selei András Sportigazgatói összefoglalója: Egy masszív, erős Füzesgyarmat érkezett Monorra, de nem tudta megállítani veretlen csapatunkat. Egy jó mérkőzésen, nagy számú néző biztatása mellett egygólos győzelmet arattunk.

Az első félidőben jól kezdett a Füzesgyarmat, mi kicsit tompábbak voltunk, így egyenlő erők küzdelmét láthatták a kilátogatók. A 26. percben Villányi fejelt Sági beadásából, Fildan nagyot védett, de a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. (1-0) A felvételek alapján jogos ítélet volt, majd a játékvezető volt ismételten a főszereplő, hiszen egy érthetetlen és meglepő 11-est ítélt a vendégek javára. Bozsó érezte az irányt, de az erős lövést hárítani nem tudta. (1-1) Az első félidő krónikájához egy Tóth Ádám Sándor által elhibázott ziccer és egy monori lesgól tartozott még, de összességében igazságos döntetlennel fordultak a csapatok.

A második játékrészben sikerült megújulni, és gyorsan vezetést szereztünk: Tóth Ádám Sándor harcolt meg egy labdáért, majd csatártársát Baloghot játszotta meg, aki a lendületből érkező Ságihoz passzolt, a csiki-csuki utolsó állomása Tóth Ádám Sándor volt, aki a lehetőséget gólra váltotta. Gyönyörű támadás, szép gól (2-1). A játékrész a miénk volt, a Füzesgyarmat nem tudta folytatni első félidei teljesítményét, hiszen mi jelentősen feljavultunk. Sorra vezettük a veszélyes támadásokat, látványosan, lendületesen játszottunk, de további monori gól nem született, a Füzesgyarmatnak pedig nem volt lehetősége az egyenlítésre.

Nagyon nehéz 6 meccses szériát zártunk sikeresen: 5 győzelem és 1 döntetlen az eredmény. Hihetetlen sorozat: 20 meccs 52 pont!!!! 0 vereség!!!! Bravó fiúk!!

Jövő héten ismét hazai pályán, de kivételesen vasárnap bizonyíthatunk az MTK második csapata ellen.

Jók: Májer Gergő iszonyatos munkát végzett, és kiemelkedett, Sági Milán két gólpasszal és lüktető játékával jól teljesített. Villányi kapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott, és Karacs Dániellel áthatolhatatlannak bizonyultak. Balogh Milánt gyorsasága és kreativitása tarthatatlanná tette. 

Horváth Dávid vezetőedzői értékelése: – Az első félidőben lassabb tempóban játszottunk mint kellett volna a betömörülő, defenzív ellenfelünkkel szemben, így elvétve kerültünk a tizenhatosukon belülre. A második játékrészben már nagyobb sebességben közlekedtünk, a labda nélküli mozgás is jobb lett, így megérdemelten tartottuk otthon a három pontot. Felkészült csapat ellen, értékes győzelem, újabb lépést tettünk a célunk felé! Gratulálok a csapatnak!

 

 

 

 

 

Please reload

Kiemelt hírek

Karate - 10 ORSZÁG, 62 EGYESÜLET, 740 VERSENYZŐ

December 5, 2019