További Támogatóink

Monor - MTK II beharangozó

2018/04/13

Az előttünk álló hétvégén a bajnokság 23. fordulóját rendezik az NBIII Keleti csoportjában.
Fontos szakaszához értünk a pontvadászatnak, hiszen előnyünket, az áprilisban megrendezésre kerülő 4 mérkőzésből, háromszor hazai pályán tarthatjuk meg, vagy szerencsés esetben akár növelhetjük is. Hogy a feltételes mód kijelentővé válhasson azért vasárnap 16 órás kezdettel az MTK tartalékcsapata ellen tehetünk a Balassi Bálint utcai Stadion gyepén.
A nagy múltú fővárosi gárda „fakója” ellen legutóbb október elsején csaptunk össze és jó játékkal 3-1-re nyerni is tudtunk, góljainkat Karacs, Urbán és Tóth Ádám Sándor szerezték. A tartalék együtteseknél mindig kulcskérdés a visszajátszók száma, minősége. Az akkori csapatukat végignézve bitang erős, talán az idei évadban legerősebben felálló MTK II. ellen gyűjtöttük be a három pontot, hiszen az akkor ellenünk játszó Talabér és Jakab már standard kezdőjátékosok a minden bizonnyal másodosztályú bajnokságot nyerő kék-fehéreknél, valamint Takács Ronald és Szerencsi is pályára lépett többször kezdőként is és Bayer Bence is gyakran tagja a felnőtt keretnek. Emellett két játékosuk azóta NBII-be igazolt: Forgács a Budafokban kirobbanhatatlan, Szabó Ádám pedig Sopronba került.
Az, hogy a mostani találkozónkon, hogy állnak fel megjósolhatatlan, ugyanis szintén vasárnap rendezik meg az MTK – Kazincbarcika meccset, ezenfelül az elmúlt fordulók összeállításából sem lehet kiindulni.
Mindenesetre a mi házunk tájára koncentrálva kijelenthetjük, hogy jól állunk. Eltiltás senkit nem sújt, combizom húzódásából a héten már a csapattal edző Tamás Dávid játéka lehet kérdéses sérülés miatt, a többiek Horváth Dávid vezetőedző rendelkezésére állnak, úgyhogy jó előjelekkel várjuk a vasárnapi derbit!
Bízzunk benne, hogy tovább javul remek hazai mérlegünk szép számú kilátogató szimpatizáns előtt!
Hajrá Monor! 

 

 

Please reload

Kiemelt hírek

Karate - 10 ORSZÁG, 62 EGYESÜLET, 740 VERSENYZŐ

December 5, 2019

1/10
Please reload

Híreink